BENE Géza
BENE Géza életrajz
(Csáca [Trencsén megye],, 1900. április 1.–Budapest, 1960. május 22.)
1921-1925: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Vaszary János, Olgyai Viktor. Tanulmányai befejezése után tagja lett a Képzőművészek Új Társaságának, s annak valamennyi kiállításán szerepelt. Az évente megrendezett hazai kiállításokon kívül Krakkóban, Firenzében, Velencében, Zürichben, Stockholmban és Bécsben vett részt kiállításokon. 1922-ben római ösztöndíjat, 1923-ban Szinyei-díjat kapott. 1928-ban az Új Művészek Egyesülete (Új Művészek Egyesülete), 1948-ban a Rippl-Rónai Társaság tagja lett. Figurális kompozícióit a negyvenes évek elejére felváltották konstruktív tájkompozíciói. A szentendrei stíluskörnek nevezett konstruktív irányzat egyik kimagasló mestere. 1945 után alkotóereje teljes kibontakozását élte. A magyar művészet ismerői úgy tartják nyilván ~t, mint a XX. sz.-i magyar képzőművészet kiemelkedő, konstruktív és monumentális felfogása mellett lírai, szinte zenei harmóniákat teremtő művészegyéniségét, akinek életműve még nem került jelentőségéhez méltó helyre.
Mesterei: Vaszary János, Olgyai Viktor.
Egyéni kiállítások:
- 1947 • Alkotás Művészház, Budapest
- 1958 • Műcsarnok, Budapest (kat.)
Emlékkiállítások:
- 1960 • Janus Pannonius Múzeum, Pécs
- 1963 • Balassa Bálint Múzeum, Esztergom
- 1964 • Savaria Múzeum, Szombathely
- 1967 • Tihanyi Múzeum, Tihany (kat.)
- 1980 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (kat.)
- 1995 • Kecskeméti Képtár, Kecskemét
- 1997 • Somogyi Galéria, Pápa.
Válogatott csoportos kiállítások:
- A Képzőművészek Új Társasága, Budapest és Új Művészek Egyesülete, Budapest minden kiállításán részt vett a két világháború között
- 1948 • A magyar grafika 100 éve, Fővárosi Képtár, Budapest • Száz magyar művész alkotásai, Fővárosi Képtár, Budapest
- 1984 • IX. Országos Akvarell Biennálé, Eger.
Művek közgyűjteményekben:
- Janus Pannonius Múzeum, Pécs
- Kecskeméti Képtár, Kecskemét
- Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
- Palóc Múzeum, Balassagyarmat
- Sárospataki Képtár, Sárospatak.
Irodalom:
- Nagy T.: ~ (kat., bev. tan., Műcsarnok, 1958)
- Haulisch L.: ~ emlékére, Művészet, 1960/9.
- Solymár I.: (kat., bev. tan., Tihanyi Múzeum, 1967)
- Rácz I.: ~, Művészet, 1967
- Frank J.: ~, Élet és Irodalom, 1967. július
- Heitler L.: ~ tihanyi emlékkiállítása, Jelenkor, 1967. október
- Dévényi I.: ~ tihanyi emlékkiállításáról, Vigilia, 1967. október
- Németh L.: (in: Modern Magyar Művészet, Budapest, 1968)
- Rácz I.: ~, Budapest, 1971
- M. Heil O.: (kat., bev. tan., Magyar Nemzeti Galéria, 1980)
- Hernádi M.: Emlékezés, jövőbe tekintés, Figyelő, 1995. július 6.
- Hernádi M.: Megvehető október 25-én, Élet és Irodalom, 1995. október 23.
(Hernádi Miklós)
Forrás: www.artportal.hu