JÁRITZ Józsa
JÁRITZ Józsa életrajz
JÁRITZ Józsa, festő (Budapest, 1893. február 17.–Budapest, 1986. augusztus 13.)
1912-1922: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Deák Ébner Lajos, Glatz Oszkár és Vaszary János. Közben 1914-ben Iványi Grünwald Bélához a kecskeméti művésztelepre ment, majd a háború alatt Csáky utcai magániskolájában folytatta tanulmányait. 1919-ben Berény Róbert mesteriskolájába járt. 1924-1930 között Párizsban élt, ahol elsősorban tánctanításból tartotta fenn magát. Franciaországi tartózkodása alatt rendszeresen szerepelt a Függetlenek Szalonja kiállításain. Itt ismerte meg angol mecénását, aki rendszeres anyagi támogatásban részesítette, s akinek 1937-es londoni útját köszönhette. 1931-ben tizenhárom festőnő társával megalakította a Képzőművésznők Új Csoportját. Magyarországra való hazatelepülése után nyarait Kiskunmajsán töltötte. A Képzőművészek Új Társasága és a Société des Artistes Indépendants tagja volt. Első festői periódusa párizsi útjáig tart, melyet Vaszary fekete alapos, expresszív korszaka határoz meg. A második, dekoratív, színes korszak a párizsi tartózkodáshoz köthető, míg a harmadik, egyben leghosszabb időszakot hazatelepülése után, a Kiskunmajsán töltött nyarak jelentették. Itt a hagyományos alföldi, alapvetően Munkácsy által meghatározott realista festészettel szemben mindvégig megőrizte a dekoratív, világos, nagy, egységes felületek hatását kihasználó festésmódot. Járitz Józsa művészi szemléletében mindvégig az École de Paris festője maradt.
Egyéni kiállítások
1922 • Helikon Galéria, Budapest [Csók Istvánnal, Rippl-Rónai Józseffel, Vaszary Jánossal] • Nemzeti Szalon, Budapest (kat.)
1924 • Galerie Visconti, Párizs
1928 • Salon des Vrais Indépendants, Párizs
1932 • Tamás Galéria, Budapest [Schaár Erzsébettel] • Lugano
1937 • Lugano
1938 • Tamás Galéria, Budapest
1959 • Ernst Múzeum, Budapest [Klie Zoltánnal, Gábor Jenővel és Csillag Istvánnal] (kat.)
1965 • Magyar Optikai Művek Kultúrház, Budapest (kat.)
1968 • Ernst Múzeum, Budapest (kat.)
1972 • Galerie I. de Balas, Brüsszel
1976 • Vaszary Terem, Kaposvár (kat.)
1983 • Bartók 32 Galéria [Matzon Frigyessel] (kat.)
1985 • Katona József Múzeum, Kecskemét
1979, 1983 • Kiskunmajsa
1998 • Ráday Galéria, Budapest (kat.).