LAKNER László, festő, grafikus (Budapest, 1936. április 15.–)

1954–1960: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mestere: Pap Gyula, Bernáth Aurél. 1958 óta szerepel a hazai és külföldi nyilvánosság előtt. 1974-ben megkapta a berlini DAAD Künstler-programjának ösztöndíját, 1976-ban elnyerte a brémai Paula Modersohn-Becker Alapítvány díját, véglegesen letelepedett a Német Szövetségi Köztársaságban. 1977-ben Berlinben megkapta a Német Kritikusok díját. 1979-ben előadói meghívást kapott az esseni Gesamthochschuléba. 1979-1980-ban a berlini egyetem művészettörténeti tagozatára kapott előadói meghívást. 1980-1981-ben PS 1 ösztöndíjat kapott, egyéves New York-i tartózkodással, 1982-ben professzori kinevezést kapott az esseni egyetemre. Pályáját a szüntelen kísérletezés jellemzi, a szerves kötődés a kortárs művészet nyelvújító, a vizuális kifejezésmód újabb és újabb területeit annektáló törekvéseihez, de az egyetemes művészet tradícióihoz és a XX. század már klasszikusnak nevezhető forrásaihoz is. Pályája első éveinek törekvéseit, 1957–1962 között meghatározta barátsága Csernus Tiborral, a – Perneczky Géza kifejezésével – szürnaturalista csoportban játszott szerepe. A pop art és Rembrandt művészete által egyszerre inspirált művek legjellemzőbb példái közé tartozik a Rembrandt-tanulmány (1966), amely a 70-es évek konceptualista műveit előlegezi, a két változatban is megfestett Danae(1967). A korszak szüntelen kísérletezésének szép példája a figurális és absztrakt mozzanatokat ötvöző Mozdulat,(1967), a szintén 1967-es Levél Barbarának című kétrészes, a jutazsák textúráját gazdag festői értékekkel szembesítő kompozíció, az első Iparterv-kiállításon bemutatott Csontok(1968), a második Iparterven szerepelt Kötél (1969), amely egy új plasztikai kifejezésmód megjelenése, egyben egy, Lakner egész későbbi munkásságában fontos szerepet játszó motívum megfogalmazása. A 70-es évek elejétől egyre inkább az európai és sajátosan magyar történelem problematikája foglalkoztatta. A hiperrealizmus adta lehetőségeket szinte végletesen kihasználó “dokumentumai” sorát 1970-ben A forradalom emlékműve indította, a fotókból, filmkockákból kiinduló, azokat ironikus gesztusokkal átíró művek sorába tartozik például az Orosz forradalmárcsoport (1970), a Doszvidányija, a Zalka Máté brigád gyűlése. Ebben az időszakban vált egyre sokrétűbbé konceptuális tevékenysége. 1970 táján Paul Celan költészete inspirálta erőteljesen, egyre nagyobb szerepet kapott – egészen a 80-as évek második feléig visszatérő téma maradt – munkásságában a könyv. Első könyvtárgya egy szimbolikusan átkötözött, felfüggesztett Lukács György-kötet volt 1970-ben. 1971-ben erről szitanyomatot készített, amely szerepelt az 1972-es XXXVI. Velencei Biennálén. Ezt követően, nem kis részben Marshall McLuhan gondolatai hatására filozófusok, esztéták művei által inspirált, az esztétikatörténet nagyjaival vitázó könyvobjekt-sorozatot készített és festett meg (Esztétikák).Feldolgozta saját “szimbolikus” versesköteteit is, amelyek az 1977-es Documentán szerepeltek. A konceptualista művek sorába tartoznak a 70-es évek akciói, az azokról készült fotók, film-konceptek. Első akcióját még 1969-es budapesti egyéni kiállításán rendezte. 1974-es, már Berlinben végrehajtott akcióján egy cég névjegyzékének lapjait festette át az olvashatatlanságig. Berlini éveiben egy új, a festőiség irányába történő átalakulási folyamat indult meg művészetében, s miközben hű maradt a könyvvel kialakult kapcsolatához, egyre fokozottabban koncentrált a festészetre. A kétféle elkötelezettség jele a kézirat mint képi téma középpontba kerülése ~ művészetében. A manuszkriptnek szentelt figyelem legmeggyőzőbb példái közé tartozik az 1978-ban Duchamp jegyzetei által inspirált kilenc nagyméretű festmény, amelyekre vastag olajfestékréteget vitt föl, s abba karcolta bele a Duchamp-i sorokat. A betű-képek a dolgok újraolvasására szólítják föl a nézőt, a betűk a műben “anyagként”, a festészet autonom, a színnel, formával egyenértékű elemeiként szerepelnek. A könyv sajátos interpretációját jelenti a Könyvbalták sorozat, mely első darabja még 1972-ben született meg, s a Könyvreliefek, amelyeket a művész New York-ban készített Tatlin művészetétől ihletve. A New York-i tartózkodás döntő élménye volt a barátja, Lőrinczy György fotóművész halála okozta megrázkódtatás, amely művészként az “ábrázoláshoz való visszatérésre” inspirálta. Az új, megközelítően tíz évig tartó periódus meghatározó témájává vált a fej és a koponya motívuma, amely a felhasznált anyagok szinte végtelen skálájával – ceruza, tus, szépia, pác, tempera, olaj, kályhacsőlakk, akryl, assemblage, rajz, selyempapír stb. – találkozott. A megrendítő drámai expresszivitással megfogalmazott kompozíciók egyben visszatérést is jelentenek Lakner magyarországi periódusának meghatározó motívumához, az emberi alakhoz és fejhez. A ~ művészetét meghatározó témák, motívumok gyakran évtizedeket átívelve térnek vissza. Példája ennek az is, hogy New York-ban “fedezte fel” újra az ősi magyar nyelvemléket, a Halotti beszédet, s ott kezdett újra foglalkozni Paul Celannal is. Sorozatait, a Halotti beszéd, s a Celan ihlette műveket, főként a Halálfúga témájára festett képeit a spontaneitás, a gesztusok fontossága, a drámai expresszivitás jellemzi. A következő években az írás mintegy ürüggyé, metafizikus kiindulóponttá vált egy szabad, gesztusokon alapuló festészet számára, amelyben az írás, a fény és a színek összhangja egyetlen nagy egységet képez. Ugyanakkor a hangsúly a speciálisan történelmitől egy általánosabb, “archetipikusan” emberi, közös kiindulópont felé tolódott el, olyan nyelv felé, amely mindenütt és mindenhol érvényes, a jelek, a költészet felé.

Díjak/ösztöndíjak
1974 • DAAD Künstler-program, ösztöndíj, Berlin
1976 • Paula Modersohn-Becker Alapítvány díja, Bréma
1977 • Német Kritikusok díja, Berlin
1980–1981 • PS 1 ösztöndíj, egyéves New York-i tartózkodás
1999 • Kossuth-díj.

Egyéni kiállítások
1969 • Kulturális Kapcsolatok Intézete Kiállítóterem, Budapest
1974 • Ludwig Múzeum, Aachen (D)
1975 • Neuer Berliner Kunstverein, Nyugat-Berlin • Ovebeck Gesellschaft, Lübeck (Német Szövetségi Köztársaság)
1976 • Kunstverein, Kassel • Galerie Skulina, Nyugat-Berlin (D)
1977 • Galerie Denise René-Hans Mayer, Düsseldorf • G. Isy Brachot, Brüsszel (NL)
1979 • Kunstverein, Münster (kat.) (D)
1983 • Gallery Bertha Urdang, New York • Galerie Inge Baecker [Emmett Williams-szel], Köln (D)
1985 • Galerie Hothelfer, Nyugat-Berlin (D)
1990 • Galerie Raymond Bollag, Zürich (CH)
1991 • DAAD Galerie, Berlin (D)
1992 • Kunstverein, Augsburg • Galerie Winkelmann, Düsseldorf (D)
1994 • Koncept-művek és vizuális költészet [Emmet Williams-szel], Goethe Intézet, Budapest
1997-1999 • G.A.M.E.S. of Art, Mönchengladbach (D)
1998 • Galerie Claude Samuel [Osvaldo Romberggel], Párizs (F)
1999 • Frankfurti Könyvvásár (kat.) • Kunstverein Schering, Berlin (kat) (D).

Művek közgyűjteményekben
• Berlinische Galerie, Berlin
• Fővárosi Képtár, Budapest
• Folkwang Museum, Essen
• Gropius-Bau, Berlin
• Hatvany Lajos Múzeum, Hatvan
• Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
• Kortárs Művészeti Múzeum/Ludwig Múzeum, Budapest
• Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
• Museum Ludwig, Aachen
• Museum Ludwig, Köln
• Nationalgalerie, Berlin
• Szombathelyi Képtár, Szombathely
• Szépművészeti Múzeum, Budapest
• Uffizi (önarckép-gyűjtemény), Firenze
• Városi Művészeti Múzeum, Győr
• Victoria and Albert Museum, London
• Von der Heydt-M., Wuppertal.