PIRK János
PIRK János, festő, grafikus (Galánta, 1903. július 22.–Szentendre, 1989. február 28.) Szegényparaszti környezetből származott. Nagybányán Thorma János irányítása alatt kezdte meg művészi tanulmányait; 1922-től Magyar Képzőművészeti Főiskola, 1924-től Réti István növendéke, két évig továbbképzős volt. A 30-as évektől a hazai tárlatok rendszeres kiállítója. Két alkalommal Párizsban (1931, 1936), 1933-ban Korb Erzsébet ösztöndíjával Olaszországban tett tanulmányutat, 1936-1937-ben állami ösztöndíjas a római Collegium Hungaricumban, ám utazásai csekély hatást gyakoroltak művészetére: önmaga szolgálatába állította a nagybányai, párizsi, ill. a Római Iskola modorát. 1944 őszétől a Szentendrei Művésztelepen élt, bár annak keretein kívül dolgozott. 1970-1974 között a szentendrei rajzkört vezette. Törzstagja volt a Nagybányai Festők Társaságának, az erdélyi Barabás Miklós Céh-nek, a Paál László Társaságnak, megalakulásától, 1980-tól a Szentendrei Grafikai Műhelynek. 1957: Munkácsy-díj; 1968: a Szocialista Kultúráért érdemérem; 1973: Munka Érdemrend arany fokozata; 1973-tól Szentendre város díszpolgára (Pro Urbe-díj); 1983: Munka érdemrend arany fokozata; kiváló művész; 1984: a Szakszervezetek Pest Megyei Tanácsának művészeti díja. Oeuvre-jét stílusváltások nem tagolják. Földszagú piktúrája a nagybányai festészethez kötődik, népi gyökerű, de korszerűen iskolázott. Könnyedén rajzolt, karakterizált, a színek terén bizonytalanabb volt. Festői-grafikai programja zárt, néhány témát variált, egy témából több sorozatot is készített különböző technikákkal. Legfőbb témája, ihletődésének forrása a földművelő életforma, a föld népének, a parasztságnak mindennapi élete és munkája. Tárgyválasztása Jean François Millet-vel rokonítja, ám tárgyilagos, statikus alkotásaival szemben ~ előadásmódja mozgalmas, expresszív erőt sugárzó, eleven és feszült, ecsetkezelése oldottabb. Szuverén képi világa a földműves élet cselekvő alakjait, az emberek arcjátékát, mozgását, gyermekkora paraszti világát idézi és rögzíti. A kaszálókat, kőtörőket, szántókat, lovakat munkamozdulatban, mozgás közben ábrázolja (Magvető kék köténnyel, 1933; Kaszakalapáló, 1942; Húzó ló, tusrajz, 1944; Krumpli szedő, 1970). A környezet jelzéssé zsugorodik, a figura, a mozdulat dinamikája, a fény dominanciája érvényesül. Képein visszatérő élményeiben a személyes sors, a nehézsorsú ember jelképei idéződnek fel: a figura időtlenné, az emberi teremtő akarat szimbólummá válik, amit a monumentalitás megjelenítése is hangsúlyoz. Önarcképei az individuum rejtett titkait tárják fel (Háborús nyomor, 1944-1945; Önarckép háború után,1947; Önarckép máramarosi kalappal, 1972). Egyszerűen szerkesztettek, karakteresek, az aprólékos megjelenítést kerülik, festői, rajzi erényeket mutatnak, a nagy művészeti korszakok hagyományait őrzik. Kisebb számban készített csendéleteit, tájképeit is az expresszív realizmus teszi mozgalmassá. Élményteli szociografikus csoportképein (Kártyázók, Tengerihántás) áhítattal dokumentált egy eltűnő korszakot és életformát, a paraszti réteg közösségi eseményeit. Egyik legkiemelkedőbb festői teljesítménye az érmihályfalvai római katolikus templom szentélyének oldalfalát díszítő nagy falképe, amelyet 1931-ben al secco eljárással készített. Mesterei: Thorma János, Réti István. Egyéni kiállítások Válogatott csoportos kiállítások Művek közgyűjteményekben Irodalom forrás: Artportal.huPIRK János életrajz
1955 • Ferenczy Múzeum, Szentendre
1956, 1963 • Fényes Adolf Terem, Budapest
1965 • Dürer Terem, Budapest [grafikai kiállítás]
1973 • Szentendrei Galéria, Szentendre
1974 • Medgyessy Terem, Budapest
1975 • Déri Múzeum, Debrecen
1983 • Ferenczy Múzeum, Szentendre [életmű kiállítás] • Szentendrei Képtár, Szentendre (kat.)
1986 • Cagnes-sur-Mer. Emlékkiállítások • 1999 • Szentendrei Képtár, Szentendre
2000 • Gödöllői Galéria, Gödöllő • Szinyei Szalon, Budapest.
1978, 1980, 1982, 1984 • Pest Megyei Tárlat, Szentendrei Képtár, Szentendre
1981 • Festészet, Budapesti Történeti Múzeum, Budapest •Az ötvenes évek. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár
1982 • Balatoni Múzeum, Keszthely • Nyári Tárlat, Szeged
1979-től kétévenként • Új szerzemények, Déri Múzeum, Debrecen
1984 • A felszabadulás 40. évfordulója tiszteletére
1986 • Szentendrei Grafikai Műhely kiállítása, Zsámbéki Galéria, Zsámbék
Damjanich János Múzeum, Szolnok
Déri Múzeum, Debrecen
Ferenczy Múzeum, Szentendre
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Móra Ferenc Múzeum Szeged
Külföldön a nagybányai, kolozsvári, marosvásárhelyi, nagyváradi múzeum gyűjteményében.
Muzsnay Á.: Szatmári beszélgetés ~ Munkácsy-díjas festővel,Utunk, 1971/9.
Tóth A.: ~ 70 éves, Művészet, 1973/7.
Hann F.: (kat. bev., Szentendrei Képtár, Szentendre, 1978)
Hann F.: (kat. bev., Szentendrei Képtár, Szentendre, 1980)
Hann F.: (kat. bev., Szentendrei Képtár, Szentendre, 1982)
Hann F.: ~ (életmű kat. ~ önéletrajzával), Szentendre, 1983
Losonci M.: Tiszta forrás. ~ festői világa, Művészet, 1984/12.
Pogány Ö. G.-Szíj R.-Tasnádi A.: Művész életrajzok, Budapest, 1985
Supka M.: ~, Budapest, 1987
Mezei O.: A színkáprázatok festője, Új Művészet, 1999/12.