SINKOVICS Ede
SINKOVICS Ede életrajz
SINKOVICS Ede, festőművész (Topolya (Yu), 1971. június 9.–)
A topolyai állatorvosi technikum elvégzése után, 1991 nyarán jött át Magyarországra (mely folyamatot meggyorsította a délszláv fegyveres konfliktus), képzőművészeti tanulmányok folytatása céljából. Felvételt nyert a Nemzetközi Előkészítő Intézetbe, ahol művészettörténetet és irodalmat tanult. 1993 szeptemberétől egy évig utcai könyvárusításból élt. 1994-ben felvették a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakára, Veress Sándor László osztályába. 1999-ben diplomázott, Kovács Attila osztályán, majd a festőtanszék Mesterkurzusán folytatta tanulmányait. 2005-től a Magyar Képzőművészeti Egyetem nappali tagozatos, ösztöndíjas doktori hallgatója volt. 1989 óta rendszeresen részt vett a túlabarai alkotótábor (TAKT) munkájában, 1996-tól a festőkurzus művészeti vezetőjeként irányította a művésztelep munkáját (gyakorlati oktatás, előadások szervezése.) 2001 nyarától barátaival összművészeti műhelyt szervezett a vajdasági Törökbecsén, Óbecsén StandART Multiplex néven. A vajdaságban zajló fesztiválokon (Zenta , Kishegyes) képzőművészeti műhelyeket vezetett. Emellett részvevőként jelen volt a soproni, kecskeméti, töreki, nagybecskereki , tatabányai, ulcinji, toledói és tihanyi művésztelepeken is. 2006-ban három hetet töltött a Taichungi szobrászegyesület és a Tainani Cheng Kong egyetem jóvoltából Taiwanon, ahol szobrászokkal dolgozott, valamint előadásokat tartott egyetemistáknak és főiskolásoknak. 2008-ban és 2009-ben részt vett a montenegrói „Art Dulcinium”, a portugál és a toledói „NEXO”nemzetközi művésztelepek/symposionok munkájában is. 2009-ben megszervezte az I. Töreki Nemzetközi SymposiontMagyarországon. 2008-ban három hónapot töltött Kínában, ahol a helyi kortárs és hagyományos művészetet, valamint a gyakorlatban a kőfaragás lehetőségeit tanulmányozta. 1998-ban Bukta Norbert tervei szerint készülő murális munkán (mozaik) dolgozott (rákoskeresztúri Szent Pál Apostol templom, Budapest). 1995-től 1999-ig az újvidéki Symposion (irodalmi-művészeti-kulturális) folyóirat grafikai szerkesztője is volt.
Egyéni kiállítások
1994 • Biatorbágy • Szeged
1996 • Vox Caffé, Budapest • Nemzeti Színház, Miskolc
1998 • Képzőművészeti Találkozó, Szabadka
1999 • Fonó Budai Zeneház, Budapest • Synergon Rt. Székháza
2000 • Bárka Színház • Trafó kortárs művészetekháza (koncert (díszlet) képek) [Rambo Amadeusszal és Lois Viktorral] • Fonó Budai zeneház, Budapest
2001 • KAS Galéria, Budapest • Márton Áron Szakkollégium, Budapest • SKC Egyetemi Kulturális Központ, Belgrád •Kortárs Galéria, Verbász • Művelődési Központ „Kör” Galériája, Óbecse • Nemzeti Múzeum, Kikinda
2002 • Kortárs Galéria, Becskerek
2003 • Képzőművészeti telálkozó, Szabadka • Trafik Galéria, Budapest • Millenáris Park (Budapest) • Fonó Budai Zeneház
2004 • KAS Galéria • The Best of Hungarian paintings top 10,Gyár Galéria • The Best of Hungarian paintings top 10, KAS Galéria, Budapest • The Best of Hungarian paintings top 10,Saint stúdió
2005 • Műterme a Múzeumok éjszakája hivatalos programjában • Műterme a Magyar Festészet Napja hivatalos programjában
2006 • Szentendrei Képtár (a Barcsay-díjátadás alkalmából) • Artszem Galéria, Budapest • Musée Schinkovichértelemszerűen ®EDEti, Olof Palme ház, Budapest •Műterme a Magyar Festészet Napja hivatalos programjában • Becsei városi színház: A gyermekkor utolsó önarcképei,Becse (Szerbia) • Kosztolányi Dezső Színház: A gyermekkor utolsó önarcképei, Szabadka (Szerbia)
2007 • Francia Intézet, Budapest • K.A.S. Galéria, Budapest • Műterme a Magyar Festészet Napja hivatalos programjában
2008 • Műterme a Magyar Festészet Napja hivatalos programjában
2009 • Magyar Műhely Galéria: Made in China vol.1 •Tetszik, Symbol Galéria, Budapest • Zenedobozok, Symbol Galéria, Budapest.