TÓTH Menyhért, festő (Szeged-Mórahalom, 1904. január 2.–Budapest, 1980. január 11.)

1930-1935: Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Vaszary János, Réti István, Kandó László. A tokaji művésztelep és a bajai festők csoportjának törzstagja, az Alföldi Tárlatok rendszeres résztvevője, a hajósi alkotótábor egyik alapítója. 1973: Nagy István-díj; 1974: Magyar Népköztársaság Munka Érdemrend ezüst fokozata; 1976: Magyar Népköztársaság érdemes művésze; 1990: Posztumusz Kossuth-díj. Gyermekéveit Miskén töltötte. Tanulmányai befejezése után ide költözött vissza. Hivatásában elszigetelten, magányosan, 1945-1958 között mezőgazdasági munkából, szobafestésből élt, s noha a festészettel nem hagyott fel, munkáit – 1941-es kiállításán kívül -1964-ig nem mutatta be. Iskolákhoz nem köthető piktúrája mellőzte a mesterség érvényben lévő szabályait, a naiv festők teljességigényű kozmikus világképével, természetlátásával, a primitív művészettel mutat rokonságot. Ösztönös alkotó, aki a mű küldetésére figyel; a részletező, naturális valóságábrázolástól, stilizálástól a formák egyszerűsödésén át az absztrahálásig vezetett művészete. Festészeti eszménye a teljességet magába foglaló kerekded forma, az ösztönös és erkölcsi töltetű festészet. Az 1930-1945 közötti időszakot az allegorikus megjelenítés hatja át. Főiskolásként kubisztikus kísérleteiben a formák benső rendje szerint jelzi geometrikus felosztottságukat. Rajzos, dekoratív, kalligrafikus formaképzésű munkáin a kígyózó vonal-diagrammok, az aranysárga színek dominálnak. Elbeszélő festészetének témái a falu életéből, a mindennapi tevékenység köréből erednek: falusi-paraszti környezet, naiv mesevilág, az ellentétek egysége, jó és rossz küzdelme, az élet körforgása. Az emberi test esetleges részletformáit fokozatosan elhagyja egy egyetemesebb formarend érdekében. Ironikus emberfelfogását jelzi, hogy gyakran maga is benne van a képben: összetört testének-arcának – a gümőkór egyik szemét megtámadta; festőinasként fél lába átfagyott, ezért amputálni kellett – külső jegyei figuráin is fellelhetők. Az 1974-ig terjedő mitologikus vagy örvendező korszakában az életképszerű részleteket szimbolikus, tömörítő ábrázolás váltja fel. Fokozatosan lemond a perspektíva alkalmazásáról: az ábrázolásmód frontális, két dimenzióra redukálódik, a motívumok síkban, egymás mellé-fölé állítva jelennek meg. A képtémák között emberi tulajdonságokkal felruházott állatok (emberarcú bárányok, emberhalak, a fákat is emberiesíti), csendéletek, egy-két alakos munkák szerepelnek (Parasztok, 1971; Afrika, 1972). A világot, az élőlényeket és élettelen tárgyakat organikus egységben mutatja meg; az egészséges életöröm, ujjongás mellett a félelmet, a drámát is jelzi (Veszély, 1972). Az ún. “fehér” korszak az életmű szintézise, festészeti nyelvújítás. Vonalai egyre szűkszavúbbá redukálódtak, jelzésszerűvé váltak, az egyetlen fehér szín felé tömörültek. Egyvonalas rajzai a formai absztrahálás remekei. A színek színének tekintett fehér a humánum, az ártatlanság, a béke, olykor a gyász szimbolikus színeként jelent meg. A 60-as évek elejétől a képek alapozását adta a fehér szín, erre kerültek a rózsaszín, okker, törtszürke motívumok. A 70-es években élénkebb színekkel alapozott, s a késsel felhordott festékréteget fátyolszerűen vagy éppen rögösen, érdesen a fehérbe kevert minimális szürkével vonta be. A drasztikusabb tónusok így elrejtőztek, a képfelület pasztózusabbá, sejtelmessé, dombormű hatásúvá vált (Az óceán gondja, 1972; Védelem, 1972). Az ősi-népi kifejezésmód művészetében a modern európai festészet vívmányaival párosult: a formai-tartalmi absztrahálás új útját mutatta fel a falusi létezés belső és külső helyzetképeit megjelenítve.

Egyéni kiállítások
1941 • Műbarát, Budapest
1964 • Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely (kat.)
1968 • Miske • Nagy L. Könyvtár, Kalocsa
1969 • Hazafias Népfront Klubja (kat.), Budapest, VI. ker. • Helytörténeti Múzeum, Tokaj
1970 • Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár (kat.)
1973 • Csepel Galéria, Budapest
1974 • Katona József Múzeum, Kecskemét (gyűjt., kat.) • Művelődési Központ, Kiskunfélegyháza • Képzőművészeti Kisgaléria, Kalocsa
1975 • Kis-Duna Galéria, Soroksár
1976 • Műcsarnok, Budapest (életmű kiállítás, kat.)
1977 • Cagnes-sur-Mer (FR) • Jósa András Múzeum, Nyíregyháza (kat.) • Székesfehérvár • Dunaújváros
1978 • Megyei Kórház, Kecskemét • Megyei Művelődési Központ, Veszprém
1979 • Községi Művelődési Ház, Hajós • Szeged-Mórahalom • Katona József Múzeum, Kecskemét (kat.)
1980 • Vigadó Galéria, Budapest (kat.)
1981 • ~ emlékkiállítás, Türr István Múzeum, Baja
1983 • Gödöllői Galéria, Gödöllő
1984 • Kecskeméti Galéria (életmű kiállítás, kat.), Kecskemét • Magyar Képzőművészeti Főiskola, Budapest (kat.)
1992 • Palme Ház, Budapest • Expo ’92, Művészeti Pavilon, Sevilla (kat.)
1993 • Csepel Galéria, Budapest
1994 • ~ zarándokútja a feketétől a fehérig (gyűjt., születésének 90. évfordulóján), KLTE, Debrecen
1995 • Festőterem, Sopron (kat.)
2000 • Vigadó Galéria, Budapest • Galéria 13, Soroksár, Budapest.

Művek közgyűjteményekben
Fővárosi Képtár, Budapest
Kecskeméti Képtár, Kecskemét
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest.