TROMBITÁS Tamás, festő, szobrász (Budapest, 1952. március 21.–)

1972-1978: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Kádár György, Kokas Ignác, Blaski János. 1988-1996 között a Magyar Iparművészeti Főiskola tanára. 2003: Munkácsy Mihály-díj. Trombitás Tamás  a 80-as évek elejétől az absztrakt geometrikus térképzés elkötelezettje grafikában, festészetben, fémszobrászatban, fényplasztikában, az installációiban. Művészetének “leszármazási vonala” közvetlen a Kassák-féle képarchitektúráktól a 60-as évek végi magyar geometrikus neoavantgárdon át tart. A geometria és annak térbeli modulációi foglalkoztatják, a radikális geometrikusok ortodoxiája nélkül. A 80-as évek második felétől tárgyainak zömét fém és neon kombinációjú szobrok alkotják. Esztergált, maratott hasábok, kúpok, körök; fém, műanyag, kő, vaspor, durva és megmunkált (csiszolt, polírozott felületek) szinte tetszőleges természetességgel kapcsolódnak egymáshoz. A mértani idomokat gyakorta helyezi, mintegy kontrasztként, amorf fémreszelék vagy szénporhalmok közepére, kombinálja fekete nylonfóliával, s ezzel feloldja a szögletes szobortestek rideg, természeten kívüli hatását. Mindezekhez folyamatosan társítja a fény elemét a neonidomok segítségével. A 90-es évektől figyelme a betű, az írásjel felé fordult. Stilizált, végtelenül leegyszerűsített aranybetű jelenik meg kubusain. Ezek a misztikus, titokzatos írásjelek – hieroglifák, azok kalligráfiája nélkül – nagy igyekezettel ugyan, de olvashatóak, szavakká állnak össze, miközben információtartalmuk a mű szempontjából nem fontos. Az információ, amit az írás jelez, szinte rejtjelezett, sokkal inkább vizuális közlést, mint tartalmi mondanivalót hordoz. A fény – neon -, a csillogás – az aranyfüstfelület – a spiritualitást jelképezi; míg a fémkockák, a vasreszelék a súlyos földit jelenítik meg. Ugyanez a téma, a sötét és csillogó ellentétpárja táblaképein is megformálódik. Ebben a művészi programban az egyik legjelentősebb az a nagyszabású installációja volt, amellyel az 1993-as Velencei Biennálé legjobb kiállításán, a La coesistenza dell’ arte-n (A művészet együttélése) szerepelt. A négyzetre zárt aranybetű a szobrokon túl megjelenik a grafikákon és festményeken is, ~ mestere a műfajközi vándorállapotoknak, ráadásul szintetizáló alkat, így a különféle műformákat igen gyakran fogja össze installációszerűen, egységesen rendezve be a művek számára adott teret.

Egyéni kiállítások
1979 • Jantyik Mátyás Múzeum [Ignácz Annával], Békés • Jókai Színház, Békéscsaba
1981 • Stúdió Galéria, Budapest
1983 • Fiatal Művészek Klubja, Budapest
1985 • Budapest Galéria Szoborkertje, Budapest [Szöllőssy Enikővel] • Fiatal Művészek Klubja, Budapest • Ernst Múzeum, Budapest (kat.)
1986 • Budapest Galéria Lajos u., Budapest (kat.) • Heves megyei Művelődési Központ, Eger • Galerie der Stadt Esslingen am Neckar, Esslingen
1993 • Keksz és ostya, Fészek Galéria, Budapest • Festetics-kastély, Keszthely • Galerie Pedit, Innsbruck • Xantus János Múzeum, Győr
1994 • Galerie Gaudens Pedit, Lienz (A)
1996 • Fővárosi Képtár, Budapest (kat.)
1998 • Gut Gasteil, Prigglitz [Klimó Károllyal] (A)
1999 • European Investment Bank [Magdalena Jetelovával], Luxemburg • Városi Képtár, Győr • Rácz Galéria, Budapest
2000 • Fészek Galéria, Budapest
2003 • Betű, Csikász Galéria, Veszprém
2009 • Városi Galéria, Fellbach (D).

Művek közgyűjteményekben
Fővárosi Képtár, Budapest
Kortárs Művészeti Múzeum/Ludwig Múzeum, Budapest
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest.